Rendszeres támogatás

Felmerülő igények

Az utóbbi 2 évben egyre sűrűbben találkoztam azzal a helyzettel, hogy komoly kihívást jelent egy operatív vezető számára rendszeresen követni és támogatni a munkatársakat a készségszintű tudás gyakorlati alkalmazásában.

Többek között az alábbi kijelentéseket hallottam:

  • „Egyszerűen képtelen vagyok rá időt szakítani!”
  • „Mire oda érkeznénk, hogy megszervezünk egy-egy fejlesztő napot, órácskát, már el is vitte a kapacitásomat az aktuális projekt!”
  • „nincs most kellő információm és tudásom ahhoz, hogy hatékonyan álljak hozzá a kollégák fejlesztéséhez!”
  • „én már annyit próbálkoztam ezen a területen is, de érzem, hogy szükség van egy külsős, hiteles személyre”
  • Képtelen vagyok a napi viharok közepette rendszeresen ezt is beiktatni, pedig érzem a fontosságát!”

Dilemma

A helyzet az, hogy komoly invesztíció történt ez idáig a csapat fejlesztése kapcsán. Túl vannak már a szükséges képzési lépéseken, itt az idő, hogy mindenki tegye a dolgát, és hozza az elvárt üzleti eredményeket.

Természetesen vannak rendszeres sales meetingek, projektmegbeszélések, tervezések és beszámolók, miközben nem vesszük észre, hogy ezek szinte kivétel nélkül szakmai szinten mozognak.

Hogyan lehet ezt a szintet megtartva egy másik dimenzióban is értéket teremteni a rendszeres megbeszéléseknek?

Megoldás

Gyakran egy út vezet ide, ahol

  • képesek a kollégák egy kicsit megállni,
  • 3 lépés távolságból figyelni és átértékelni az elmúlt időszak eseményeit,
  • és közben - szinte észrevétlenül - betervezni a gyakorlatba már lexikális szinten megszerzett tudást.

Ehhez azonban olyan valakire van szükség,

  • akinek gondolatait nem viszik el a hétköznapi szakmai kihívások és feladatok
  • aki a legjobban ismeri a technikai módszereket és segít átforgatni azt az aktuális projektbe, ügyfélesetekbe
  • aki támogatva a vezetői elvárásokat és üzleti célokat, időt és energiát szabadít fel a menedzsment számára.

Ez nem más, mint egy olyan külsős „mentor”, aki már korábban is végigvezette a kollégákat a tanulási folyamaton.

Kivitelezés

Minden esetben a vezetővel történt egyeztető megbeszélések eredményei alakítják ki, hogy milyen időközönként, milyen kommunikációs módszerrel legyünk jelen a csapat életében.

A következő alaplépéseket szoktuk meghatározni:

  • Vállalati és vezetői elvárások, üzleti célok egyeztetése
  • Támogatandó feladatok, felelősségi körök, fejlesztendő területek és szervezeti csoportok
  • Tervezett időintervallum
  • Ellenőrző mérföldkövek (négyszemközti vezetői megbeszélések)
  • Rendszeresség meghatározása