Térképes gyakorlat

Térképes gyakorlat

A csapatot három kisebb csoportra bontjuk.

A három kiscsoport feladata az, hogy gondos tervezést követően a szállás közelében található erdőben térkép segítségével minél több tereppontot megtaláljanak.

A területet a három csapat felosztja egymás között, s az erdőben haladás közben egymással telefonon kapcsolatot tartanak.

A tervezés során erőforrásaikat és a terep adottságait felmérve kell tervüket elkészíteni.

A végrehajtás során a nem várt helyzeteket a csoport kreativitása és együttműködése segítségével tudják megoldani.    

A tervezési idő 1 óra, a terepen töltött idő 2 óra, a feldolgozás ideje, a csapatoktól függően 1-2-3 óra is lehet.                        

Érintett területek:

Ebben a gyakorlatban az együttműködés, döntéshozatal, egymás segítése, a vezetés sok aspektusa kerül elő.

Fontos eleme, hogy kint az erdőben, terepen, fizikai kihívásnak is meg kell felelni, ami tovább erősíti a hatásokat, még jobban segíti, hogy a résztvevőkben lévő kérdések, problémák, feszültségek előjöjjenek.

A feldolgozás során arra törekszünk, hogy a csoportban és a résztvevőkben megjelenő, a feldolgozó körbe behozott helyzetekkel, problémákkal ne csak felszínesen foglalkozzunk.

A csapattagok keressenek rájuk megoldásokat és állítsunk párhuzamot a mindennapi életben való működésekkel is, azok javítása érdekében.

Ajánlatkérés

Megoldásra váró fejlesztési területei, képzési igényei

Cégnév *:
Kapcsolattartó neve *:
e-mail *:
Telefonszám *:
Bejegyzés *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!